| 1. Fejezet
Egy szép nap
Egy démoni gyilkosbálna teste hevert a parton, a lény máskor fenyegető szemei most áttetszőek, halottak voltak. A szörny pusztítást okozott a Déli-tenger egész partján, és a szegény halászok, akik áldozatai voltak a támadásoknak, az egyetlen lényhez imádkoztak, aki olykor-olykor meghallgatta őket: a Fekete Víz Démon Xuanhoz.
He Xuan nem volt olyan népszerű, mint a Véreső, de még mindig volt egy pár saját követője. Az egyik csoport a Déli-tenger halászai voltak, nagyon jól ismerték őt, pontosabban a teremtményeit. Tudták, hogy ha követik a nagy csonthalakat, akkor előbb-utóbb halrajokat találhatnak, csak vigyázniuk kellett, hogy ne kövessék őket az odújukba, különösen rossz időben. És miután jó zsákmányt kaptak, a halászok tudták, hogy cserébe felajánlásokat kell tenniük.
Egy kisváros nem tudott túl sokat adni, de a part menti nagyvárosok nagyon finom ételeket jelenthettek számára.
Ez alkalommal He Xuan látta, hogy a sárkányai idegesen ugrálnak a láthatáron, miután megérezték az elhullást, és részesedést akartak a húsból. Elővette a kardját, és levágott egy darabot magának, mielőtt visszalökte a szörnybálna tetemét az óceánba, hogy kedvencei is lakmározhassanak. Azok boldogan rázták a farkukat: buta lények voltak, nagyon könnyű volt a kedvükre tenni. Valamiért kedvelte őket.
Tüzet idézett a magának megtartott darabra, hogy átsüsse egy kicsit, majd elnagyolt darabokban megette, miközben nézte, ahogy kedvencei végeznek a lény többi részével.
Voltak más csoportok is, akik imádkoztak hozzá, mint természetesen szülőhelyének lakossága, akik még mindig megünnepelték szörnyű halálát, és hogy virágzóvá tette a várost.
És volt egy nagyon különös gyülekezet, akiket He Xuan gyűlölt, és akikre ritkán fordított figyelmet: gyilkosok, bűnözők, szélhámosok...
Ez a hívő csoport azt a logikát követte, hogy a Hajósüllyesztő Fekete Víz jó hozzájuk, mert ha megöltek valakit és a holttestét a vízbe dobták... akkor azt akarták, hogy a test végleg elsüllyedjen.
Annyira megvetette őket!
Időnként a fülébe jutott egy-egy különösen vérszomjas bűnöző híre, és akkor odafigyelt rá, hogy végezzen vele, persze ésszerű körülmények között; de többnyire figyelmen kívül hagyta a tőlük érkező imákat, abban a reményben, hogy abbahagyják, bár meglepő módon nem tették.
Ez a viselkedés eleinte megzavarta, de aztán megértette: azt mondani, hogy ők egy ijesztő vízi kísértet követői, valamiféle merészségnek számított, és csak keménynek akartak tűnni tőle. Nem igazán az volt az ok, hogy tényleges számítottak rá, hogy Fekete Víz a segítségükre sietne.
Evés után körülnézett valami kellemes helyet keresve, ahol megpihenhet, csak hogy lehunyja egy kicsit a szemét. Talált egy kis mohos helyet néhány szikla között, és úgy döntött, ez lehet a legjobb hely a tengerparton.
Ritkán aludt, legalábbis nem úgy, ahogy az embereknél szokás, és nem azért, mert nem tudott volna, hanem mert kísértette egy rémálom. Egy rettenetes, megszakítás nélküli rémálom, az életében töltött időkről, azokról, amikor vadásznia kellett, és azokról, amikor rá vadásztak más szellemek és démonok. A mélyen fájdalmastól a groteszkig terjedt, és soha nem ébredt kipihenten belőle.
A másik alternatíva az volt, hogy hibernálta magát, de ezt soha nem tette volna meg az odúján kívül, túl gyenge és zavart volt, ha hirtelen ébred fel ebből az állapotból.
Így hát, azon a szép napon az volt a szándéka, hogy csak lehunyja a szemét, és pihen, miközben hallgatja a hullámok zaját, a sirályokat, valamint kedvencei csámcsogását, miközben összetörik a bálnaszörny csontjait. Csak pihen. Olyan kevés napot töltött igazi pihenéssel az életében, és még kevesebbet a halála után.
Sajnos úgy tűnt, hogy azon a szép napon elvétette.
Nem telt bele sok idő, míg elkezdett látni dolgokat, jeleneteket a múltjából, eleinte semmi rosszat, de tudta, hogy ez gyorsan fájdalmas fordulatot vesz majd. Egy része, amelyik még mindig tudatában volt a gondolatainak, bosszúsnak érezte magát, nem akart aludni, nem akart rémálmokat. Talán a gyilkos bálna bosszúja volt.
Bosszankodva beletörődött a szörnyű, de ismerős jelenetekbe, amik a fejében jártak, és amik gyorsan, szinte elmosódottan pörögtek le, nagyjából időrendben… Ez szokatlan volt, figyelni kezdett.
Az elmosódás megszűnt, amikor elérte az első szellemvadászatot, és különösen lelassult, amikor a Tonglu-hegy eseményei következtek.
Most már biztos volt benne, hogy ez nem normális, valami nincs rendben vele, valami nincs rendben az álmaival. Próbálta megérteni, de észrevette, hogy a sebesség ismét fokozódott, ahogy elérte azt az időszakot, amikor isten lett.
Oké, most már megértette, ez céltudatos volt, valaki valahogyan a fejében járt, és úgy tűnt, nem nagyon törődött ezekkel a részekkel...
Az elmosódás ismét elmúlt, és He Xuan úgy döntött, hogy most már elég.
– Állj meg – mondta, és az álmai abbamaradtak…
...az egyik legkellemetlenebb pillanatban. Megremegett volna, ha nem uralkodik vaskézzel magán. Az előtte álló jelenet bosszújának napja volt, Shi Wudu fejével a kezében, egy teljesen magán kívüli Shi Qingxuan még mindig a falhoz láncolva…
– Ó, ne, ne most… – hallotta valaki hangját – Kíváncsi vagyok, ez vajon túlélte?
Shi Qingxuan mellett valami remegett, valami olyasmi, ami úgy nézett ki, mint egy ember elegáns ruhában, áttetszően és tejszerűen, kivéve két kis sárga tüzet, ahol a szemének kellett lennie, és ami feléje ragyogott.
- Ki vagy te?
He Xuan nem akarta azonnal megtámadni a betolakodót. Valakit, akinek van képe, hogy megzavarjon egy Szellemkirályt álmában, nem árt megfigyelni és alaposan tanulmányozni.
– Senki fontos egyelőre... Mondd, megölted, vagy… ami még jobb… megkínoztad?
A hívatlan vendég mosolyogni látszott, és He Xuannak vissza kellett tartania magát, hogy az undor megjelenjen az arcán.
- Nagyon bátornak, vagy nagyon ostobának kell lenned, hogy olyanokat zavarj, mint én.
– Ó, tudod, a másik nem vette észre, reméltem, hogy te is így leszel.
A másik?
- Mit akarsz?
- Semmi különöset… csak megismerni a titkaidat, ígérem, semmi rosszért. Én is egy akarok lenni a csapások közül! Az istenek unalmasak, és a sors választja ki őket, de a csapások... ők önmagukat hozzák létre. - A szellem nevetett. - Szeretnék csatlakozni a soraitokhoz, ez minden.
- Miért?
- …Mondjuk… Magamért. - Az áttetsző árnyék hátborzongatóan járkált Shi Qingxuan körül. – Tudod, meddig képes túlélni egy ilyen korú hím, ha a belei ki vannak húzva? Egyszer végeztem néhány aljas számítást…
Nos, ott volt a vége, eleget látott.
He Xuan az árnyékban termett, és a másik nem számított erre a reakcióra. Valamit sikerült kiragadnia belőle, némi spirituális energiát, és látta, hogyan ugrott át az álmai tömbjéből valahova máshová. Követte, és láthatott néhány jelenetet, egy pár képet: hegyeket, egy nagyvárost, ott egy házat, egy sötét, párás teret… mielőtt kidobták a térből, és hirtelen felébredt a tengerparton.
He Xuan felsóhajtott.
Nos, ez kellemetlen volt.
Még egy ilyen jó napon is. Bár, valamennyire hozzá volt szokva, hogy a jó napjait tönkretegyék, így nem zavartatta magát túlságosan; most amúgy is dolga akadt. Valami idegesítő kísértet behatolt az álmaiba és az emlékeibe, mintha semmiség lett volna, és ez feldühítette.
Ujjait a halántékához emelte, és újra felsóhajtott. Eszébe jutott Véreső, és azon töprengett, hogy valóban fel kell-e hívnia azt a kártevőt… talán ő maga is megbirkózik a szellemmel, de ha tényleg beólálkodott a másik szellemkirály fejébe... nos, kötelessége volt legalább figyelmeztetni.
– Szóval… készen áll a következő részlet a fizettségemből? - kérdezte a legidegesítőbb hang, amit ismert abban a pillanatban, ahogy felhívta.
He Xuan a fogát csikorgatta.
– Még egy hónapja sincs, hogy küldtem neked egy kincsekkel teli ládát.
– Többnyire szemét volt.
– Egy ötszáz éve elsüllyedt királyi hajóról származott, felbecsülhetetlen értékű régiségekkel.
- Igazán? Úgy nézett ki, mint egy halom ócska kacat… Őfelsége szerint van közte egy tégely, amiben ecetes ételeket lehet készíteni.
He Xuan megszorította az orrnyergét. Egészen addig büszke volt a türelmére, amíg nem kellett beszélnie Véresővel, aki valahogy tudta, hogyan kell feszegetni a határait.
– Szóval… azért hívtalak, mert úgy tűnik, egy nagyon idegesítő szellem látogatja meg az álmokat, és próbálja megtudni a titkainkat.
– Ah, rosszul aludtál?
– Azt mondta, hogy téged is meglátogatott, és te észre sem vetted. Kíváncsi lennék, mit láthatott az elmédben.
Megnyugtató csendet hallott; Véreső végre figyelt.
- Ő mondta? Hiszel neki?
- Majdnem figyelmen kívül hagytam, pedig jobban tudom irányítani az álmokat, mint te, szóval igen, elhiszem, hogy nyom nélkül bejuthat más szellemek álmaiba.
– Bejuthat az istenek álmaiba is?
– Igen, ha úgy érzi, hogy ez hasznára válna, biztos vagyok benne, hogy nem lenne problémája azzal az irányítási szinttel, amit láttam nála.
Véreső most már határozottan komolyan vette.
- Csak álmok? Szerinted mennyire erős?
- Nem vagyok benne biztos, az álmok nem olyan bonyolultak, az emberek álmaiba belépni még a közepes démonok is képesek. Irányítani őket már nehezebb, de nem túlságosan. Inkább az, hogy hozzám mert jönni… nagyon biztos lehet az erejében, vagy csak teljesen őrült. A kis elbeszélgetésünk alapján azt hiszem, mindkettő.
– Mire képes az álmokban?
– Az álmokban nem sokra, de ha elég erős, mélyebbre tud nyúlni valakinek az emlékeiben, a lelkiismeretében… talán még az elméjét is irányítani tudja. Nem hiszem, hogy ez a lény még ott van, de nem vagyok elragadtatva attól, hogy milyen keveset tudunk róla, és mennyi mindent tanulhatott már rólunk.
– Szóval… Mik azok a képek, amiket láttál tőle…?
He Xuan megpróbálta leírni és megtalálni őket. A nagyváros könnyű volt, felismerte a császári fővárost; a hegyek azonban egy kicsit bonyolultabbak voltak. A egyik egy régi, kialudt vulkánnak tűnt, a másik pedig magas és sziklás, de He Xuan emlékezett rá, hogy mintha bányákat és egy kisvárost látott volna a lejtőin. A házat és a sötét helyet nehezebb volt felfedezni, ezért úgy döntöttek, hogy egyelőre nem foglalkoznak velük.
– Megnézem a hegyeket, azt hiszem, neked kellene gondoskodnod a városról? - vetette fel Véreső.
He Xuan homlokráncolása elmélyült.
– Nem fordítva? Emellett több hegy is van, mindketten kereshetjük őket.
– Ó, nos, azt hittem, szeretnéd biztonságban tudni a várost... De ha akarod, kezdhetünk mindketten a hegyekkel.
Hua Cheng hangja ismét elhalkult - rajta szórakozott.
- Egy rakás isten vigyáz a Fővárosra, nem hiszem, hogy közvetlen veszélyben lenne.
– Persze, persze… akkor először a hegyeket kutatjuk át…
- Úgy tűnt, érdeklik a Tonglu-hegyi jelenetek, szerintem az lesz a legjobb, ha azzal kezdjük, hogy ki ő, és mit akar.
- Rendben.
- Több olyan helyet ismerek, ahol bányák találhatók, te mehetsz a többihez.
- Jó. De bármikor meggondolhatod magad, és átengedheted nekem a hegyeket!
He Xuan megszakította a kommunikációs csatornát. Véreső pontosan egy percig tudott komolyan venni bármilyen helyzetet; bár ez a beszélgetés a szokásosnál jobban ment, de így is frusztráló volt, hogy együtt kellett dolgoznia vele.
A sok vízi szellem és démon felfalásának egyik érdekessége az volt, hogy sajátos erőket szerzet. A víz rokonságban állt az elmével, a tudatalattival, a délibábokkal, a tükrökkel és az álmokkal… ami a múltban nagyon gyakran volt számára hasznos. Nem tudta megakadályozni, hogy saját álmai rémálmokká változzanak, de hibernációba küldhette magát. Biztos volt benne, hogy ez az oka annak, hogy képes volt észlekni a szellemmanipulációt, miközben Véreső észre sem vette. Az álmok Fekete Vízként fellegvárának részét képezték, és az új szellem súlyos hibát követett el, amikor szembe mert szállni vele.
Volt némi ismerete a bányákról is, miután annyi időt töltött Földmesterként, így már eszébe is jutott néhány hegyvonulat, ami megfelelt a leírásnak. Kedvencei egy időre teleették magukat, így azonnal indulhatott is az utazásra.
Csak egy másodperccel azelőtt, hogy nekiállt volna a távolságcsökkentő tömbnek, egy apró, parányi kétely támadt benne. Tényleg biztonságos volt a Főváros?
Kiszorította a kérdést a fejéből. Rendben lesz. Túl sok szeme volt már a Fővárosban, semmi sem fog történni anélkül, hogy ő tudna róla. Amúgy is meggondolatlanság lenne, ha a szellem észrevenné, hogy valamiféle érdeklődést mutat arrafelé…
Pillanatnyilag el kell felejtenie a Fővárost.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó